Duális képzés

A Pilze-Nagy Kft. 2020-ban csatlakozott a duális képzéshez. Jelentkezésedet érdeklődéssel várjuk, amennyiben továbbtanulásodat a Neumann János Egyetem Kertészeti és Vidékfejlesztési Kara Kertészmérnöki BSc alapszak és a Pilze-Nagy Kft. együttműködése keretében szeretnéd folytatni.

Általános információk

1997-ben alapítottuk meg a Pilze-Nagy Kft-t, mely Kecskeméttől 5 kilométerre, északra elhelyezkedő 10 hektáros majorban található közel az M5-ös autópályához. Vállalatunk a folyamatos innováció eredményeként elmondhatja, hogy nemzetközi szinten is megállja a helyét, hiszen forgalmunk jelentős részét export teszi ki.
Tevékenységi körünk a gomba termőközeg előállításától egészen a gomba értékesítéséig terjed. Termékbővítés céljából gombapástétomot, szárított gomba-termékcsaládot fejlesztettünk ki, amit piacra vittünk.
A folyamatos beruházásoknak köszönhetően a legmodernebb technológiákkal tudunk dolgozni és célunk, hogy a jövőben is lépést tartsunk a technológia fejlődésével.
A termelésből származó melléktermék felhasználásával korszerű biogáz üzemünkben biogázt állítunk elő, amelyből megújuló energiát nyerünk. Ezáltal biztosítjuk a napjainkban oly szükségszerű körkörös gazdálkodás megvalósítását.

Miért érdemes a duális képzést választani?

A duális képzésben résztvevő fiataloknak a vállalat korszerű, naprakész tudást biztosít és a legjobbaknak karrierlehetőséget nyújt. A képzésben résztvevő fiatal kollégák gyakorlati, szakmai tudással és a szakma iránti elkötelezettséggel tudnak kilépni a munkaerőpiacra. Így tanulmányaik végeztével előnyhöz jutnak a kiélezett munkaerő-piaci versenyben.

Hogyan kerülhetsz be a duális képzésbe?

Két lépcsős a felvételi folyamat:

1. lépcső
Amennyiben a lehetőség felkeltette érdeklődésedet, kérünk, küld el önéletrajzodat és motivációs leveledet a Pilze-Nagy Kft-hez a kapcsolattartónál megadott email-cím valamelyikére. Az elképzeléseinknek megfelelő jelentkezőket felvételi elbeszélgetésre hívjuk, ahol szakmai érdeklődésüket, szakma iránti elkötelezettségüket mérjük fel. Felvehető hallgatói létszám: 1 fő
Jelentkezési határidő: folyamatos; őszi tanévkezdés esetén év február. 01.

2. lépcső
Jelentkezned kell a központi felvételi eljárásban a Neumann János Egyetem Kertészeti és Vidékfejlesztési Kar Kertészmérnöki BSc szakára.
Jelentkezési határidő: folyamatos; őszi tanévkezdés esetén év február. 15.

Figyelem!

Duális jellegű képzési formában azt a hallgatót fogadjuk, akit a Pilze-Nagy Kft. kiválasztott és felvételt nyert a Neumann János Egyetem Kertészeti és Vidékfejlesztési Karának nappali tagozatára, a kertészmérnöki alapszakra. Azaz mindkét felvételt egyszerre kell teljesítenie a jelentkezőnek!

Kapcsolattartó: Dene Orsolya projekt@pleurotus.hu

mushroom icon png
via naturalis png